Tájékoztató az iskola-egészségügyi szolgálat működéséről

Gyermekvédelmi felelős: osztálytanítók/osztályfőnökök

Előre egyeztetett időpontban tartanak külön fogadóórát
minden segítséget igénylő tanuló szülei részére.

Iskolapszichológus: Palotás Andrea

Hétfőn: 8 - 13 óra 30 perc
szerdán: 8 - 13 óra 30 perc
között tart fogadóórát az orvosi szobában.


Tisztelt Szülők!

Iskolánk pszichológusa, Palotás Andrea, az idei tanévben is elérhető, hétfőn és csütörtökön 8-13.30 között az orvosi szobában. Konzultáció csak előzetes időpont egyeztetést követően lehetséges. Az egyeztetés a következő módok valamelyikén történhet:

  • e-mail-ben, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre írva (kérjük, hogy adják meg saját telefonos elérhetőségüket),
  • pedagógusnak, osztályfőnöknek jeleznek, hogy szeretnének konzultálni a pszichológussal, aki ezután egyeztet vele, majd a pszichológus felhívja Önöket,
  • az iskola titkárságán üzenetet hagynak a pszichológus számára,visszahívást kérve, itt is megadva saját telefonos elérhetőségüket.

Továbbá,kérjük azokat a szülőket, akiknek gyermeke a tavalyi tanévben járt a pszichológushoz, szükség esetén keressék meg őt és idén is igényeljék a foglalkozásokat, mert nem folytatódnak automatikusan.

Köszönjük!

Jó egészséget kívánok mindenkinek, üdvözlettel

Palotás Andrea,

az iskola pszichológusa

 

Egyéb időpont egyeztetése az iskola telefonszámán: 1-405-8877

Hasznos linkek:

Szociális segítő:

Polgár Krisztina

pénteken 9-11 óráig tart fogadó órát

tel: 06-20-266-8964

e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Tájékoztatás kerületi Óvodai-iskolai közösségi háló

Szociális segítésről a letölthető tájékoztatók lentebb találhatóak!