kölcsey ferenc általános iskola

  • Iskolánk téged is vár!

    Iskolánk épületepatinás, egyemeletes, sajátos hangulatú, 2015-ben Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat által igényesen felújított és bővített téglaépület Rákosszentmihály főterén. Kellemes, megújult park övezi, vadgesztenyefák árnyékában. Tantermeink világosak, tágasak, jól felszereltek. Digitális technikával, internetes hozzáféréssel felszerelt termeinkben biztosítjuk tanulóinknak az információszerzéshez, a tanuláshoz szükséges feltételeket. Iskolánk Regisztrált Tehetségpont.

          Célul tűztük ki, hogy a gyermekek tapasztalati úton, örömmel jussanak el az anyanyelvi-, idegen nyelvi, kommunikációs, matematikai és számítástechnikai készségek kialakulásához. Művészeti, esztétikai érzéküket, kifejezőkészségüket ének-zenével, tánccal, rajzzal fejlesztjük. Fontosnak tartjuk tanulóink testi, lelki egészségének fejlesztését, környezettudatos magatartásának kialakítását. Élményként éljék meg iskolás éveiket!

    Iskolánk elnyerte az ÖRÖKÖS BOLDOG ISKOLA címet.

         Pedagógiai munkánk alapvető feladata a gyermeki nyitottságra, aktivitásra építve a személyiség fejlesztése szempontjából kiemelten fontos értékek elsajátíttatása. Az átélt tapasztalatok során ismerjék meg önmagukat, sajátítsák el az eredményes egyéni tanulás módszereit. Ennek érdekében egyénre szabott tanulási módszereket, csoportos és kooperatív oktatási formákat biztosítunk tanulóinknak.
    Széles kínálatunk lehetőséget ad arra, hogy tanulóink felfedezzék miben a legjobbak, legtehetségesebbek és abban örömöt, sikerélményt találjanak.
    Kiemelt célunk, hogy a gyermekek életét tartalmassá, élménygazdaggá tegyük, pedagógiai helyes döntésekkel, a leghatékonyabb módszerekkel segítsük őket iskolánkban a legeredményesebb fejlődésük érdekében.

    Minden tantárgy, minden műveltségi terület oktatásában gondot fordítunk a probléma megoldó gondolkodás, kreativitás, a szövegértő olvasás fejlesztésére. Segítjük és jól megalapozzuk tanulóink további iskola és pályaválasztását. Ennek érdekében felkészítjük őket a mai modern társadalom kihívásaira, tovább építhető műveltséget adva, az ehhez tartozó motivációval és kompetenciákkal együtt.

    Az iskola speciális programja:   Induló két  első osztályunk másodiktól csoportbontásban  választhat, hogyének-zene  természettudományi(alsóban környezetismeret), angolvagynémet, tantárgyat szeretne magasabb   óraszámban   tanulni. Az első évfolyamon minden tanuló forgó rendszerben mind a négy lehetőséget kipróbálhatja.

  • Iskolánkról

    "Alig van ember, kinek keblében a jó és szép magvai természettől hintve ne lennének." Bízni az emberi erényben, az erények legnemesebbje közé tartozik. Mert az ember, ha értelme és érzelme körét gondosan nem szélesíti, keskeny, s mindig keskenyebb határok közé szorul, […] azonban ismerni a jót könnyebb, mint követni. Emberi tudomány legfőbb célja maga az ember. Ez a pont, mely körül minden vizsgálataink, törekvéseink kisebb-nagyobb körben forognak.

    Ki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít."

    /Kölcsey Ferenc/


     

    Iskolánk épülete patinás, egyemeletes, sajátos hangulatú, 2015-ben Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat által igényesen felújított és bővített téglaépület Rákosszentmihály főterén, melyet varázslatos, megújult park övez a vadgesztenyefák árnyékában. Tantermeink világosak, tágasak és jól felszereltek, ahol digitális technikával és internetes hozzáféréssel biztosítjuk tanulóinknak az információszerzéshez és a tanuláshoz szükséges feltételeket.

    Intézményünk modern, magasszintű és gyermekközpontú működésének köszönhetően regisztrált Tehetségpontként tartanak minket számon az országban, mely minősítésben kevés intézmény részesül.

    Célul tűztük ki, hogy a nálunk tanuló gyermekeket tapasztalat útján, élményekkel és örömmel kísérve juttassuk el az anyanyelvi-, idegen nyelvi, kommunikációs, matematikai és számítástechnikai készségek kialakulásához. Művészeti és esztétikai érzékük, valamint kifejezőkészségük fejlesztését az ének-zene dallamain át, a tánc ritmusán keresztül a rajz korlátlan határainak közös felfedezésével valósítjuk meg. Valljuk, hogy a ránk bízott gyermekek testi és lelki egészségének fejlesztése, és a környezettudatos életmódhoz való kapcsolatuk elmélyítése az egyik kulcs ahhoz, hogy a jövőben sikeres, boldog felnőttekké váljanak, így minden egyes nap azon vagyunk, hogy az ehhez szükséges tudást megfelelően átadhassuk, és elmélyíthessük diákjainkban.  

    Szívügyünk, hogy a nálunk tanuló gyermekek élményként éljék meg iskolás éveiket, melyen a nálunk tanító kiváló pedagógusaink lelkiismeretesen dolgoznak nap mint nap. Ennek eredményeként iskolánk korábban elnyerte az „Örökös Boldog Iskola” címet is, mely nagy büszkesége sok éves munkánknak.

    Pedagógiai munkánk elsődleges célja a kiemelten fontos értékek elsajátíttatása, mely tudást a gyermeki nyitottságra, aktivitásra építve adjuk át, nagy figyelmet fordítva a gyermekek személyiségfejlődésére. Célunk, hogy az átélt tapasztalatok során ismerjék meg önmagukat, fedezzék fel a világot, és mindezen tudásnak köszönhetően önmaguktól sajátítsák el az eredményes egyéni tanulás módszerét. Ezen készséges elsajátítására irányadásként egyénre szabott tanulási módszereket, illetve csoportos és kooperatív oktatási formákat biztosítunk minden egyes diákunknak.

    Az intézményünkben található lehetőségek, foglalkozások és fejlesztések sokasága esélyt ad arra, hogy tanulóink rengeteg élmény és öröm kíséretében fedezzék fel azt, amiben a legjobbak és legtehetségesebbek, és azt, melyet a legjobban szeretnek csinálni.

    Kiemelt célunk, hogy a gyermekek életét tartalmassá, élménygazdaggá tegyük, és hogy segítsük őket iskolai éveik alatt a legeredményesebb fejlődésben: ezt pedig a pedagógiailag leghelyesebb döntésekkel tesszük meg.

    Legyen szó bármilyen tárgyról vagy műveltségi területről, mi mindegyik oktatásában gondot fordítunk a problémamegoldó gondolkodás, kreativitás, a szövegértő olvasás magasfokú, hatékony fejlesztésére. Mindemellett segítjük és megfelelően megalapozzuk tanulóink további iskola és pályaválasztását, mely érdekében a lehető legjobban késztjük fel őket a mai modern társadalom kihívásaira úgy, hogy mindenhez tovább építhető műveltséget, motivációt és kompetenciákat is adunk „útravalóként.”